4.fejezet

sziasztok! örülök, hogy velem maradtatok.:) és hogy van ennyi feliratozóm. én tényleg nagyon örülök ennek!:) aztán remélem élvezitek a nyár minden percét és ezzel a bloggal csak javítani tudok az élményeiteken! remélem nem lesz túl rövid, fogalmam nincs, hogy az a csaj aki a DARK-ot írja, hogy tud ilyen bazi hosszú részeket írni?! KÉSZ ZSENI! na jó nem is tépem tovább a virtuális számat vágjunk bele!! 2 KOMI UTÁN, VAGY 4 SZAVAZAT UTÁN JÖN A KÖVI RÉSZ!!!
Ahogy felszálltunk a buszra elkapott az a mélyről jövő izgalom. Az első koncerteeem!!! *-* Legalább még directioner vagyok! A buszon szinte csak directionerek ácsorogtak és ültek, mivel ők is hamarabb akartak oda érni a többieknél, persze ennek semmi értelme, mert a jegyeken rajta van a pontos helyed és nem ülhetsz máshová, de az érzés biztos szuper mikor 1.-nek lépsz be az arénába!:)

Igen...már mindenki ott volt mikor mi is oda értünk.
- Hát ezt megszívtuk- rakta csípőre a kezét Bo.
- Jaj..mit vártál? - tettem a kezem a vállára és PRÓBÁLTUNK előre tolakodni. " bocsi...juj ne haragudj...áhh engedd már el a pólom te idióta" ezeket lehetett a tömegből hallani, na meg egy csomó más nyelvet és persze olyanokat is, hogy "alig várom...biztos nagyon jó lesz stb. stb." Végre kinyitották az ajtókat és a tömeg egy emberként csődült be a nagy terembe. Mindenkit elkapott az a varázslat...hiszen egy család vagyunk. Rengeteg közvetlen lánnyal és egy-két fiúval is találkoztunk.
- Héj Bo! Nézd itt  a helyünk! - kiáltottam oda barátnőmnek -aki éppen egy egyel felettünk lévő sorban keresgélt- és mutattam a helyünket.
- Áh...minek ide szék? Szerinted van olyan aki ülni fog? - forgatta a szemét és átvergődött a sorok közt.
- Hehe, én tuti nem. - ráztam a fejem és elővettem a kamerám. Lassan mindenki elfoglalat a helyét, bezárták az ajtókat, lekapcsolták a lámpákat és már csak a színpad fényei világították meg az arcunkat. A halvány fényben olyan meghitt volt az egész, az egész teremre csönd telepedett, ha egy tűt leejtenék a földre még azt is hallani lehetne. Hallottam a lélegzésem és a szív verésem, sőt mindenkijét. Aztán a reflektorok kifényesedtek és hatalmas sikításba kezdett mindenki. Az előzenekar kivonúlt a színpadra ezzel adva a jelet, hogy már nyugodtan fényképezzünk és ordtítsunk. Eszméletlen ami ott volt, az adrenalin löket. Aztán egyszer csak a zene abba maradt és így a tömeg is már csak morajlott..elsötétedett a terem és ismét fényáradat, villódzó fények és az 5 srác képe, az óriás kivetítőkön, sikítás mindenüt, az egész "csapat" egyszerre lett szerelmes és szomorú és vidám, mérges, boldog és minden egyes érzelem csak létezik, ahogy lepereg elöted az életed, mert eljött az a pont amire mindig vártál az a pont amikor repülsz... és akkor megszólalt a LWWY!!