4.fejezet

sziasztok! örülök, hogy velem maradtatok.:) és hogy van ennyi feliratozóm. én tényleg nagyon örülök ennek!:) aztán remélem élvezitek a nyár minden percét és ezzel a bloggal csak javítani tudok az élményeiteken! remélem nem lesz túl rövid, fogalmam nincs, hogy az a csaj aki a DARK-ot írja, hogy tud ilyen bazi hosszú részeket írni?! KÉSZ ZSENI! na jó nem is tépem tovább a virtuális számat vágjunk bele!! 2 KOMI UTÁN, VAGY 4 SZAVAZAT UTÁN JÖN A KÖVI RÉSZ!!!
Ahogy felszálltunk a buszra elkapott az a mélyről jövő izgalom. Az első koncerteeem!!! *-* Legalább még directioner vagyok! A buszon szinte csak directionerek ácsorogtak és ültek, mivel ők is hamarabb akartak oda érni a többieknél, persze ennek semmi értelme, mert a jegyeken rajta van a pontos helyed és nem ülhetsz máshová, de az érzés biztos szuper mikor 1.-nek lépsz be az arénába!:)

Igen...már mindenki ott volt mikor mi is oda értünk.
- Hát ezt megszívtuk- rakta csípőre a kezét Bo.
- Jaj..mit vártál? - tettem a kezem a vállára és PRÓBÁLTUNK előre tolakodni. " bocsi...juj ne haragudj...áhh engedd már el a pólom te idióta" ezeket lehetett a tömegből hallani, na meg egy csomó más nyelvet és persze olyanokat is, hogy "alig várom...biztos nagyon jó lesz stb. stb." Végre kinyitották az ajtókat és a tömeg egy emberként csődült be a nagy terembe. Mindenkit elkapott az a varázslat...hiszen egy család vagyunk. Rengeteg közvetlen lánnyal és egy-két fiúval is találkoztunk.
- Héj Bo! Nézd itt  a helyünk! - kiáltottam oda barátnőmnek -aki éppen egy egyel felettünk lévő sorban keresgélt- és mutattam a helyünket.
- Áh...minek ide szék? Szerinted van olyan aki ülni fog? - forgatta a szemét és átvergődött a sorok közt.
- Hehe, én tuti nem. - ráztam a fejem és elővettem a kamerám. Lassan mindenki elfoglalat a helyét, bezárták az ajtókat, lekapcsolták a lámpákat és már csak a színpad fényei világították meg az arcunkat. A halvány fényben olyan meghitt volt az egész, az egész teremre csönd telepedett, ha egy tűt leejtenék a földre még azt is hallani lehetne. Hallottam a lélegzésem és a szív verésem, sőt mindenkijét. Aztán a reflektorok kifényesedtek és hatalmas sikításba kezdett mindenki. Az előzenekar kivonúlt a színpadra ezzel adva a jelet, hogy már nyugodtan fényképezzünk és ordtítsunk. Eszméletlen ami ott volt, az adrenalin löket. Aztán egyszer csak a zene abba maradt és így a tömeg is már csak morajlott..elsötétedett a terem és ismét fényáradat, villódzó fények és az 5 srác képe, az óriás kivetítőkön, sikítás mindenüt, az egész "csapat" egyszerre lett szerelmes és szomorú és vidám, mérges, boldog és minden egyes érzelem csak létezik, ahogy lepereg elöted az életed, mert eljött az a pont amire mindig vártál az a pont amikor repülsz... és akkor megszólalt a LWWY!! 

SORRY!!

Sajnálom, hogy itt hagytalak ennyi időre benneteket! Olyan zűrzavaros mostanában minden! Kitört a nyár és minden egyszerre csapott be az életembe! Ne haragudjatok rám! <3 Na de most: Holnap vagy holnap után jön  a következő fejezet...remélem várjátok már! Addig is ha unatkoztok itt a másik blogom: http://eznemalomezvalosag.blogspot.hu xoxo! <3 <3

3.fejezet

Fogalmam sem volt hogy mégis miért nem jött még egy komi...:/ nem tetszik nektek?:oo egyébként ha nincs kedvetek kommentelni, akkor ott van lent a szavazás és ott is kinyilváníthatjátok a véleményeteket.2 komi vagy 4 szavazat után jön a kövi feji.Mit szóltok a Nagy Bejelntéshez? Szerintetek jönnek majd Magyarországra?:/ :) xx


NIALL!!!!!! Sikításra ébredtem. Rémülten és izzadtan ültem fel az ágyamban. Valaki Ni- kelall nevét síkította. Vagy csak álom volt? Nem emlékszem az álmomra, de azt tudom, hogy szörnyű volt.
 Tegnap délután értem haza a "kiképzésemről". Egy nagyot ásítottam mielőtt lekászálódtam a lépcsőn. Anya  konyhában várt az asztalnál.
- Rggelt anyu! - intettem neki álmosan és nyomtam egy kósza puszit az arcára.
- Szia kicsim? Mi ez a kómás állapot? - kérdezte anyu és ő is adott egy puszit.
- Rosszat álmodtam...-vettem le a polcról egy bögrét, majd hozzá tettem halkan - azt hiszem...
- Bo keresett már. Hiányoztál neki. Egy hónap hosszú idő. - jött oda mellém anyu és segített elkészíteni a kakaómat amíg én kényelmesen helyet foglaltam a fotelben a TV előtt.
- Majd felhívom. - mondtam.
- Most hívd fel. - nyomta anya kezembe az ithoni teefont.
- Jó rendben. - tárcsáztam a számát. Egy vidám hang szólt bele a vonal másik felébe.
- Szia Lora! Ma ráérsz? - lelkesedett Bo.
- Szia! Igen pont ezért hívlak. De Bo hányadika van ma? - kérdeztem nevetve.
- Július 5...- mondta már-már sikítva.
- MA ONE DIRCETION KONCERT LEEESZ!!! - mondtuk egyszerre. Én felpattantam a fotelből és ugráltam. Annyira örültem neki. Már 2 hónapja ezt a napot várom.
- Olyan nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon jó lesz! - lelkesedett Bo.
- Át jöhetnél. Aztán együtt készülhetnénk. Mit szólsz? - vetettem fel az ötletet.
- Jó rendben. Akkor 4-re ott vagyok. Puszi! - rakta le a telefont.Mosolyogva döltem vissza a fotelbe és benyomtam a TV-t. Aztán eszembe jutott a tegnapi repülő út és Niall. Ma látni fogom őt, de ő nem lát majd engem. Olyan fura érzést keltett ez a gyomromba hogy beleremegtem. Tegnap a repülőút előtt még teljesen máshogy gondoltam az One Dircetionra, de most már , hogy találkoztam velük, rájöttem, hogy ők is teljesen normális emberek. Nem mondtam Bo-nak ezt a történetet, se senkinek. Még anyának se. Nem akartam. Egyszerűen talán csak szégyelltem magam, hogy így oda vagyok értük, pedig semmi különleges nincs bennük és szégyeltem magam amiért így bele voltam zúgva egy bunkó emberbe Niall Horanba. Most pedig ő éli az életét mint eddig és neki ugyan olyan marad minden. Nekem nem maradt ugyan olyan semmi. Nem így képzeltem el. Nem így "ismertem" meg. Ő tényleg nem lehet ilyen. Olyan kedvesnek tűnik, érzelmes és érzékeny fiúnak. Szerethetném még mindig de nem tudom. Nagyot csalódtam. Nagyon nagyot...
 Eltelt az a pár óra és megjött Bo. Hatalmas utazó táskával érkezett én furán néztem rá.
- Ne nézz már így! Ki kell választani mit vegyek fel! - magyarázott és annyira beélte magát, hogy a kezeivel nagy köröket írt le maga körül.
- Na jó..gyere az emeltre. - mondtam nevetve.
- El sem hiszem, hogy láthatom Harryt, te pedig Niallt. - pakolt ki az ágyamra miközben én a szekrényemben turkáltam.
- Jah..én sem. -mondtam olyan "nincs semmi lelkesedésem inkább lefekszem aludni" hangsúllyal.
- Neked meg mi bajod? One Direction koncert hahó!! - legyezte meg előttem a tenyerét Bo.
- És? És mi van akkor ha csalódok majd bennük, nem tudhatod, hogy milyenek igazából. Nem tudhatod milyen Harry vagy Niall. - fogtam le a tenyerét, amit még mindig előttem legyezett.
- Nem, nem tudhatom. De te se Lora. - húzta ki a kezemből az övét.
- De képzeld én tudom. - fakadtam ki.
- Igen? És mégis honnan a francból? - emelte meg a hangját ő is.
- Onnan, hogy tegnap az utas kísérőjük voltam. - Bo csak állt és nézett. Csak meredt rám hatalmas zöld szemeivel.
- Mi van? - rázta meg a fejét.
- Igen. És nem olyanok mint ahogy te gondolod. Nem azok a tipikus álom pasik akinek mutatják magukat. Főleg Niall..- elcsuklott a hangom. Könnybe lábadt a szemem. Bo oda jött és átölelt én elmeséltem neki az egészet.
- Figyelj! 3 éve szeredet őket, az zenéjüket. Egy repülő út ne változtassa meg a véleményed. Lehet, hogy Niall rossz passzban volt. - simította ki a hajam a szememből.
- Úgy gondolod? - néztem rá.
- Igen Lora. Tudom.- mosolygott rám. - de hagyjuk is ezt hiszen készülnünk kell. Hajrá! - aztán össze szedtem magam és elkezdtem keresgélni. Sikerült megtalálnom  a megfelelő szettet.:

Bo:

Mikor mindennel elkészültünk elindultunk a busz felé ami oda visz minket az arénához. Izgultam. Nagyon...

2.fejezet

Itt a következő feji. i hope you like it...btw 2 komi után jön a következő fejezet.:) xx

Mikor mögöttem becsapták az ajtót hirtelen azt se tudtam, hogy mit csináljak...A zajok elcsöndesedtek körülöttem. Erre nem készültem fel. Meg sem néztem, hogy kikhez beszélek csak elmondtam a magam kis üdvözlő mondókáját.
- Üdvözlöm önöket, ma én leszek az utas kísérőjük, ha bármiben segíthetek akkor csak szóljanak. - szorítottam össze a szemem. Majd egy mosolyt erőltettem az arcomra.
-Ó...nekem bármikor, bármiben segíthetsz. - mondta egy mély, rekedtes hang. A pilláim atom gyorsasággal feszültek szét, a pupilláim kitágultak. Felismertem a hangot. Egy világsztár. Harry Styles. Ledöbbenve álltam ott előttük. Az One Direction előtt, akik nekem a világot jelentik. Se szó se beszéd átrohantam az utastéren a másik kijáratig ahol a személyzeti konyha volt. A fiúk csak nevettek rajtam. Persze nevessetek csak, még mit nem...Egy csengővel lehet jelezni, ha valamit akarnak. 5 perc után 1 csengetés. Remegő lábakkal léptem ki a kabinomból.
- Mit tehetek? - kérdeztem zavartan Nialltól aki a csengő kapcsolóját fogta a kezében.
- Ha te tudnád, hogy én mit tennék veled. - kacsintott rám. Én kapkodtam a fejem a tagok között.
- Szóval? - kérdeztem ismét.
- Hmm...csak meg akartuk kérdezni, hogy hány éves vagy. - mondta Niall. Erre a vele szemben ülő Zayn megrukta a térdét és szúros szemmel nézett rá. - Áuu.. Jól van, jól van. Nem a számát kértem el, hanem a korát akarom megtudni. - magyarázta tovább, mintha ott sem lennék.- szóval hány éves vagy?- fordult vissza felém.
- Ti-tizenhét. - hadartam halkan.
- Oké...csak ennyit akartam, mehetsz. - legyintett egyet a kezével. Én sarkon fordultam és amilyen gyorsan csak lehet kitipegtem a kabinomba. Hogy lehet ekkora tuskó? Könnybe lábadt szemmel zuhantam le az egyik székre és a tenyerembe temettem a kezem. Másnak hittem Niallt. Ő a kedvencem volt. Akkorát csalódtam benne. Denem eshetek itt össze. Az nem lenne hozzám méltó. Én ezt a szakmát választottam és még a legbunkobb embert a földön azt is el kell viselnem. A beszűrődő hangokat hallgattam.
*- Niall, miért vagy ilyen? Te nem ilyen szoktál lenni egy lánnyal. Szerintem megbántottad. Felismert bennünket, lehet, hogy rajongó, miért csinálod ezt? - kérdezte (azt hiszem) Liam.
- Nyugi. Nem csináltam semmi rosszat, meg kérdeztem, hogy hány éves. ennyi. - mondta Niall ingerűlten.* Aztán mást nem hallottam, mert ismét csengettek. Én kiléptem az ajtón.
- Igen? - mosolyogtam Zaynre, Liamra, Harryeés Louisra. Niallra rá se néztem.
- Csak egy szendvicset szeretnék kérni.- mosolygott rám Louis.
- Rendeben máris hozom. - végre ő normális. Gyorsan kiszedtem a hűtőből egy szendvicset és egy tányérra raktam, majd vittem is ki.
- Jó étvágyat hajoltam le az asztalhoz. De Louis pont Niall mellett ült úgyhogy át hajoltam Niall felett aki a fülembe suttogott valamit.
- Egyszer úgy is a karomban tartalak majd. - én ránéztem és szembe találtam magamat azokkal a kék szemekkel amikben teljesen elvesztem, de aztán észbe kaptam megigazítottam a ruhám.
- Hozhatok még valamit?
- Egyenlőre nem. Köszi. - mosolyogtak vissza rám. Mielőtt még beértem a kabinomba Niall tett egy megjegyzést.
- Jó csaj. -kuncogott. Annyira rosszul esett, mármint nem az, hogy azt mondta, hogy jó csaj, hanem, hogy egy kis nem is tudom minek néz, akit egyből megkaphat mert ő Niall Horan...a francokat, bármennyire is szeretném egem ugyan nem fog megkapni.
 Mivel 2 óra volt z útból az enyém ezért szépen elvégeztem, a dolgom. Kivittem amit kértek, válaszoltam a kérdéseikre, de Niallel soha nem vettem fel a szemkontaktust, aztán vége lett. Letelt a 2 óra és én végeztem. Kimentem a pilóta térbe...

1.fejezet

Halihóó!! Ez gyors volt emberek!:D  köszi a komikat!:) most itt van az 1.fejezet. remélem tetszeni fog nektek. Amint látjátok alul lehet szavazni. És ha nincs kedved komizni akkor ott csak be kell pipálnod, hogy mi a véleményed.kövi rész 2 komi vagy 4 szavazat után jön.:) xx


*Lora szemszöge*

A repülő zaja megnyugtat. Amikor úgy érzem, hogy minden ember fölött elsétálhatok és senki nem szólhat rám. Ezért választottam a sztyuárdesz foglalkozást. Ahol persze nem azt csinálok amit akarok és az sem igaz, hogy minden ember felett lehetek és nem érdekel semmi, de mégis csak a magasban vagyok, a felhők között. Mivel még csak 17 vagyok ezért gyakornoki munkán vagyok a nyáron 1 hónapra oda-vissza. Minket (gyakornokokat) általában a nyár első felében szoktak beállítani munkába és akkor is végig a fapados járatokon nézhetjük ahogy a hivatásos sztyuárdeszek végzik a dolgukat. Az első osztályon már a tapasztaltabbak munkálkodnak a magán gépeken pedig a kifejezetten vén rókák, mármint nem öreg nénikék hanem akik régóta itt vannak, kb. 5-6 éve. Ezért is lepődtem meg egy dolgon...pont az utolsó munkanapomon történt, mikor elmondták a beosztásokat.
- Lora Spiker! - nyújtogatta a fejét az állomás igazgató.- Hol vagy? Te ma mész vissza Londonba ugye? - magasodott fölém az a nagy darab goromba ember.
- I-igen...-hebegtem. - Ma megyek haza, igazgató úr. - sütöttem le a szemem. Soha nem kedveltem ezt az embert. Mindig elfelejtett jókedvű és vidám lenni, vagy legalább annak tűnni. Mondjuk elég fárasztó egyfolytában mosolyogni, én már csak tudom...én egy hónapja ezt csinálom.
- Rendeben akkor ez a tiéd. - nyújtotta át a beosztó lapomat amin szerepelt, a repülőtér száma, a légi folyosó adatai, a gép kategóriája...Mi?! Ez egy magán gép. Én nekem erre nem lehet beosztásom.
- E-elnézé..- szólni akartam az igazgatónak de ő majdnem az arcomba nyomta  a tenyerét, mint valami bolhás korcsnak akit nem akart, hogy tovább ugasson.
- Loara Spoker! - hívta magához már a második sztyuárdeszt aki igen tapasztalt volt már a saját munkakörében. Ő volt a betanítóm, ő általában magán gépeken szokott lenni és az ottaniakat kiszolgálni. Még a nevünk is hasonlít...várjunk csak. Rémülten néztem a papírra aztán az igazgatóra aki éppen az utolsó utasításokat adta ki. Össze cserélték a nevünket. A személyzet szét oszolt mindenki ment a saját dolgára. A hagos bemondókat is beindították és életre kelt a reptér. Én a tömegben botladozva a beosztásomat a kezembe lengetve loholtam  az igazgató után.
- Uram! Igazgató úr! - kiabáltam utána. De reménytelen volt. Éppen beszállt a liftbe. Ránéztem a papírra ami mostanra már teljesen meggyűrődött. Az első géppel megyek. A legelsővel, ami 10 perc múlva indul az 5-ösről.
- A fenébe! - szitkozódtam és nagy léptekkel elindultam az 5-ös számú ajtó felé. Amikor kiértem a térre egy másik sztyuárdesz integetett nekem, hogy siessek. Én futólépésben oda mentem hozzá és lihegve a kezébe nyomtam a papírt.
- Ez....ahh..beosztááshhh...rosszhh....
- Már miért lenne rossz? Nem te vagy Lora Spiker? - mért végig.
- Dehogynem, csak annyi a gond, hogy én még csak gyakornok vagyok és nekem nem itt lenne a helyem. Össze cserélték a beosztásomat Loara Spokerével. - magyaráztam zavartan.
- Mi?! És te ma mész haza igaz? - én csak bólintottam. - Hová?
- Londonba. - válaszoltam.
- Akkor nincs mit tenni. Nincs időnk rá, hogy szóljunk Loaranak. Elcsúsznánk a felszállás tervel. - majd ezt egy kicsit halkabban mondta- meg hát...ugyebáár...- még körülnézett, hogy tényleg nem-e hallja senki és közel húzott magához. - világsztárokat nem illik megváratni. - vigyorgott. Majd  megigazította a kissé szétzilált kontyom.- Hajrá sziví! A legjobb formádat hozd! Az első 2 óra a tiéd.
- Mi é..- meg sem várva a reakciómat betuszkolt az utas térbe...

Prológus

Sziasztok! Ez egykis ízelítő. Nem a leges legelejéről szól ez a kis prológus...ez arra szolgál, hogy majd megmagyarázzon mindent. 2 komi után jön az 1. feji.:) (nem lesz depis blog nyugiii.:DD)

Sok mindent ellehet felejteni,mint például, elvinni a kutyát sétálni, leckét írni, hozni egy kiló kenyeret a boltból. Ezek mind olyan apró dolgok, amiket elfelejthetsz és utána rendbe tudod hozni az egészet. Én egy olyan dolgot tettem amit soha nem lehet majd . Elfelejtettem nevetni a hibáinkon és megbocsájtani annak az embernek akiért az életemet áldoznám. Elfelejtettem,hogy milyen az a barátság, mi a boldogság, mi a lényeges és fontos, mi az élet, mi a szerelem és azt, hogy milyen az, mikor érzések magukkal ragadnak, amikor nem számít más csak Ő, amikor repülsz...Ha nem felejtettem volna el, most nem tördelném itt a kezem a korház várótermében...